Alapítványunk nagy gondot fordít az intézmény ellátottjainak mentális és fizikai állapotának fejlesztésére, stabilitására. Ennek érdekében megoldottuk a sérültek hidrodinamikai foglalkoztatását. Ehhez az intézményben folyamatosan működő izomlazító hatású masszázskádat üzemeltünk be és élményszobát hoztunklétre.
Célunk, hogy a legátfogóbb segítséget nyújtsuk a súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek életminőségének javításához. Fejlesztő eszközöket szerzünk be, gyógypedagógia szolgáltatásokat, szűrővizsgálatokat szervezünk és segítünk azok lebonyolításában. Fontosnak tartjuk a gondozottakkal kapcsolatos problémák megoldását, gyors és hiteles információk ismertetésével próbálunk segíteni a családtagoknak. Szakmai anyagaink a weboldalunkon ingyenesen elérhetőek.
Anyagi hozzájárulással segítjük a gyermekek, fiatalok nyaraltatását és a tavaszi-őszi kirándulásokat. Pályázat segítségével már öt éve szervezünk szülőklubot, ahol a szülők kikapcsolódhatnak, fejleszthetik önismeretüket és az önmegvalósítási, érdekérvényesítési képességüket.
Az alapítvány tevékenységeihez szorosan kapcsolódik a társadalom tudatformálása, a sérült emberek elfogadtatása.
Ennek érdekében érzékenyítés témakörben pályázatokat nyújtunk be és valósítunk meg.
Alapítványunk a Főváros XV. kerületi Önkormányzatával folyamatosan együttműködik és rendszeres programokat valósít meg. Emellett egy, a régióban szakmailag kiemelkedő gondozó központ programjait segítjük, célunk ennek a tevékenységnek a megőrzése.
Támogatjuk az intézmény szakember gárdájának két napos szakmai továbbképzéseit és olyan szakmai továbbképzéseken, konferenciákon való részvételét, amelyek segítségével gyermekeinknek további fejlesztése, szinten tartása érhető el. Alapítványunk figyelemmel kíséri azokat a rendezvényeket, amelyek a súlyosan, halmozottan sérültek egészségügyi, szociális ellátásával kapcsolatos. Anyagilag támogatja a szülők és a szakemberek ilyen irányú érdeklődését, és részvételüket a rendezvényeken.
Támogatjuk a XV. kerületi Mobilitás Hetét, amely nyílt nap betekintést enged a sérültséggel élők mindennapjaiba és a szakminisztériumi, önkormányzati meghívottak aktív részvételével zajlik. A Mobilitási Héten a Fejlesztő Gondozó Központban hagyományosan bowling bajnokságot rendeznek. Ennek alkalmával több intézetből érkeznek fogyatékkal élők a versenyre, akikkel egyre szorosabb kapcsolat alakul ki. Az intézetek és azok lakóinakmegismerésével a szülőket információval is segíteni tudjuk, mire számíthatnak a jövőben. .
2006 szeptemberétől modellértékű oktatási programot vezetett be az intézmény szakembergárdája, melynek célja a tanköteles és felnőtt korú fogyatékkal élők oktatása. A speciális igényeket figyelembe véve, kiscsoportos formában. Ennek technikai hátterét az alapítvány folyamatosan segíti speciális eszközök, fejlesztő eszközök beszerzésével. Évek óta támogatjuk a kutyaterápia megszervezését, hetente terápiás kutyák jönnek a fiatalokhoz.
2018-ban új támogatást próbáltunk ki, egyszerre hat család tudott kikapcsolódni a Balatonon. Olyan házat béreltünk ki, ahol a családok a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekükkel együtt, közösen a többi családdal, egymást segítve tudtak nyaralni, kikapcsolódni. Olyan jól sikerült, hogy tervezzük a következő évben is ezt a fajta közösségi nyaralást még több család részvételével.
Alapítványunk megújuló honlapja rengeteg információt tartalmaz a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermeküket otthon ápoló családoknak. Minden, alapítványunk által szervezett programról blogot írunk, amelyekhez képeket töltünk fel. Beszámolunk a pályázatokról, a megjelent, fogyatékosokat érintő legújabb törvényekről. Alapítványunknak a Facebook közösségi hálón saját oldala van, ez az oldal is arra szolgál, hogy információkkal lássuk el az érdeklődőket.