„Csak úgy”, ünnepélyes szülőklub volt tegnap a FENO-ban. Vendégünk volt Rubi Anna Az életed nélkülem film rendezője. Megünnepeltük a film sikereit, amely nem csak a Legjobb Magyar Film díjat, de a fesztivál közönségdíját is elnyerte. Isteni fehércsokis túrótortával és kölyökpezsgővel ünnepeltünk. Köszönjük a FENO vezetőjének, Vikinek!!!
Az ünneplés után visszatértünk a mindennapokhoz, rengeteg megbeszélni valónk volt. Szeretettel fogadtuk egy sorstársunkat, akinek gyermeke nem a FENO-ba jár, de kíváncsi volt a közösségünk működésére, illetve érdekli hogyan alakulhatnak jövő lakhatási lehetőségei.
Az elmúlt hónapokban több szülőtársunk jött el a szülőklubra. Számunkra nagy öröm, ha minél többen vagyunk, akik tenni szeretnénk gyermekeink lakhatásának megoldása érdekében.
Mindenkinek köszönjük a megjelenést!







Kapcsolódó cikkek:

Láthatatlan családok – látható felelősség
Ma résztvettünk a Láthatatlan családok – látható felelősség konferencián, mely Halmozottan Sérültek Országos Érdekvédelmi Szövetsége – Hsoesz és az ÉTA Országos Szövetség eseménye volt. Bemutattuk a szülősegítő csoport közösséggé formálódásának folyamatát, valamint három érintett szülő, Schilling Magdolna, Horváth Ildikó és Csató Judit részvételével panelbeszélgetésben vettünk részt, melynek címe: Mi lesz a gyermekeinkkel? Köszönjük a lehetőséget!

Hatalmas élménnyel gazdagodtunk a mai napon!
Családjaink részt vehettek az MVM Energetika Zrt. által megvalósított Élménynap – „Legszebb Napom” rendezvényen. Fantasztikus rendezés, fergeteges programok, odafigyelés, elfogadás és buli. Nagyon jól éreztük magunkat! Az élménynap keretein belül adták át az „Intézményünk mindennapjai” fotópályázaton elnyert támogatásuk emléktábláját is. Az elnyert pénzadományt (4.250.000 Ft) kizárólag az érintett fiatalok fejlesztésére, számukra konkrét szakmai, szabadidős, kulturális

Vidám statisztika a közösségi nyaralásról
Statisztika a balatonmáriafürdői közösségi nyaralásról: Közel 80 résztvevő 2 és 90 év között 25 család, akik súlyos, halmozottan fogyatékos vagy autista fiatalt gondoznak vidám nap együttlét 131 gombóc fagyi a Florida Fagyizóban 4 segítő kutyus: Maggie, Marco, Freya és Milo 4 sziámi harcoshal, befőttesüvegben 1 szakállas agáma, aki Hurci névre hallgat Megszámlálhatatlan mennyiségű ölelés Sok