Véget ért a Bethlen Gábor Alapkezelő, és a Nemzeti Együttműködési Alap 2022-es pályázata, amelyben súlyosan, halmozottan fogyatékos (shf) személyek mozgásfejlesztésére nyertünk támogatást. 2022. március 01-2023. március 31-ig havi 20 órában tartott a megvalósítás időszaka. A támogatásból 35 shf. személy részesült…
Kategória: Általános
Maratoni Szülőklub a MagNet Bank KAP programjának támogatásával
A MagNet Bank Kap Programjának keretében négy alkalmas maratoni szülőklubot szerveztünk. Minden alkalommal más-más témát hozott a program vezetője: az első alkalommal a mesék erejéről volt szó, lerajzoltuk a kedvenc mesénket, majd átbeszéltük, milyen párhuzamok vannak a saját életünk és…
„Maratoni” Szülőklub Honti Ágnessel
A mai napon a MagNet Bank KAP Programján összegyűjtött támogatásból megszerveztük az első, „maratoni” szülőklubot mentálhigiénés tréninggel. Honti Ágnes az Élet Kis Virága Alapítvány munkatársa vezette a napot. Érzelemkártyák segítségével elmondhattuk milyen hangulatban vagyunk, mesékről rajzoltunk részleteket, meséket elemeztünk, meséket…
Köszönet az adó 1% felajánlásokért!
2021-ben 99 adományozó ajánlotta fel személyi jövedelemadójának 1%-át alapítványunknak. Összesen 916.767 Ft támogatást jelent ez nekünk, melyet a súlyosan, halmozottan fogyatékos fiatalokat gondozó családokra fogunk fordítani. Köszönjük!
Sikeres a Közösségi Adományozási Program!
Lezárult a KAP programban az adomány gyűjtésünk. 724.070 Foritnról rendelkeztek Magnetos ügyfelek, melyet az Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány céljaira, a súlyosan, halmozottan fogyatékos embereket gondoző családtagok szülőcsoportjára fogunk fordítani. Hála és köszönet mindenkinek, aki megosztással, kattintással hozzájárult ehhez a sikerhez!
Közös projekt az idősek klubjával
A Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet által kiírt pályázatát sikeresen elnyerve a XV. kerületi Fejlesztő Gondozó Központba (FENO) járó súlyosan, halmozottan fogyatékosok szülei és a XV. kerületi Idősek klubjaiba járó idősek…
Közösségi nyaralás Balatonmáriafürdőn
Ismét sikerült egy felejthetetlen nyaraláson részt venni 20, súlyosan, halmozottan fogyatékos és az autista személyeket gondozó családnak Balatonmáriafürdőn július 20-26 között. Fontos része volt a pihenés mellett a mentálhigiénés tréningnek is, ahová a családok minden nap bekapcsolódtak. A tréning programját…
Pályázat mozgásfejlesztésre
Mozgásfejlesztés pályázat beszámoló
A mozgásfejlesztés célja a súlyosan, halmozottan fogyatékos (SHF) fiatal és felnőtt személyek mozgásos képességeinek szintentartása és fejlesztése volt.
Hurrá nyaralunk!
A mai napon véget ért a 6 napos nyaralásunk a kiskunmajsai JONA Termál Motelben. Húsz, többségében súlyosan, halmozottan fogyatékos, illetve autista gyermeküket gondozó családok vettek részt a mentálhigiénés tréninggel egybekötött nyaraláson. Elmondható, hogy mindenki nagyon jól érezte magát, a szülők…
25 éves a Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány
25 éves a Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány