MEGTÖRTÉNT!

A szerződéstervezet immáron nem szerződéstervezet többé, hanem szerződés.

A mai nappal a Városházán aláírtuk azt a közcélú adományozási szerződést, amely lehetővé teszi, hogy egy fővárosi telken megvalósíthassuk hat család álmát.

Hat súlyosan, halmozottan fogyatékos fiatal méltó, egyéni szükségleteiket teljesen figyelembe vevő támogatott lakhatást hozunk létre Budapesten.

Köszönjük a Főpolgármesteri Hivatal munkatársainak kitartó munkáját, együttműködését!

Köszönjük az évek óta minket támogató, egyéni, közösségi és céges adományozók kitartását, türelmét, hiszen a szerződéshez vezető út sokáig tartott!

Köszönjük azoknak a szakembereknek a segítségét, akik önkéntesen, szakértelmükkel támogatták a folyamatot!

Köszönjük minden kedves érdeklődőnek a nyitottságát, empátiáját az ügyünk iránt!

Mondhatnánk, a neheze most jön, de mi nem így gondoljuk. Egyszerűen csak az építkezés maradt hátra (na jó idén azért megtervezzük ezt a házat. Köszönjük Fővárosi Szociális Közalapítvány)

Kapcsolódó cikkek:

Egy megérintő üzenet

Ma egy nagyon megérintő üzenetet kaptunk egy névtelenséget kérő adományozónktól. „Egy élhető közösség alapja a szolidarítás, mely egyszerű szavakra lefordítva nem más, mint az egymás iránti figyelem, az egymással való törődés. Azt tedd másokkal, amit szeretnél, hogy veled is tegyenek.” Nagyon köszönjük a szívmelengető szavakat – sokat jelent számunkra! A közösségi adománygyűjtésünk utolsó hetében már

Családi Nap

A mai napon folytatódott és lezárult a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet „Szülősegítő szolgáltatások támogatása 2025” pályázati programon támogatást nyert, SZÜLŐ2025-A-4828 kódszámú pályázat vonatkozásában a szülőcsoportunk közösségi programja. Ma a vidámságé és a finom falatoké volt a főszerep. Ugyan szerényebb számban voltunk jelen, de aki ott volt, nagyon jól érezte magát. Köszönjük a FENO munkatársainak

„Nagyon szívesen csinálom… de nem az én dolgom lenne.”

A Támaszték podcast 14. adásában folytattuk az előző részben megkezdett sorozatot, újabb „anyapajtik” voltak a vendégeink: olyan édesanyák, akik miután azt tapasztalták, hogy nincsenek meg a magas támogatási szükségletű gyermekeket gondozó családok számára szükséges szolgáltatások, maguk fogtak bele. A posdcast mottója: „Nagyon szívesen csinálom… de nem az én dolgom lenne.” A podcast vendégei: Láng Edina,

Így segíthetsz

Támogasd Te is a súyosan, halmozottan sérülteket nevelő családokat és a Támogatott Lakhatás létrehozását Budapesten!

Scroll to Top
Adatkezelési tájékoztató
Gondoskodás Gyermekeinkért Alapítvány

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Kérjük tekintse meg Adatkezelési tájékoztatónkat!

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.