Legfőbb célkitűzésünk egy közösségi lakhatási forma létrehozása, vagyis a támogatott lakhatás.
A támogatott lakhatás egy olyan korszerű szociális ellátási forma, amelyben megvalósulhat kisebbségek társadalmi integrációja, létrejöhet az az életforma, amelyben a súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek a társadalom egyenrangú tagjaiként, abba integrálódva, szomszédokkal, képességeik mentén folyamatos személyi segítés mellett élhetik életüket. Vagyis ugyanolyan körülmények között élhetnek, mint a nem fogyatékosok. Ahol – mint a többségi társadalomban – elkülönülnek az életterek (lakhatás, munkavégzés, szórakozás). A támogatott lakhatás így nem a munkahelyük, nem a szórakozó helyük, hanem az otthonuk.
Az Alapítvány által támogatott Fejlesztő Gondozó Központban reggel 7-től délután 17 óráig látják el 6 éves kortól felső korhatár nélkül a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket. A család egy idő után eljut abba az élethelyzetbe, amikor már nem tudja ellátni otthoni körülmények között gyermekét. Ezeknek a fiataloknak a megnyugtató elhelyezése Budapesten és vonzáskörzetében ma még megoldatlan. A TL lehetne jelenleg az az ellátási forma, amely biztosítani tudná a magas támogatási szükségletű súlyosan, halmozottan fogyatékos (SHF) személyek minél teljesebb autonómiájának és társadalmi integrációjának elérését, természetesen kinek-kinek egyéni képességeihez mérten.
A TL szolgáltatás igénybevétele során a fogyatékos személyek lakhatása a XV. kerületben, de legalább is Budapesten belül valósulna meg, integrálva, szükségleteiknek és igényüknek megfelelő kis létszámú lakásokban vagy házakban teljes társadalmi részvétel gyakorolása mellet, minden olyan életterületen, amelyet a többségi társadalom tagjai is megélnek. Egy lakásban/házban legfeljebb 6-12 fő élne az igényekhez alkalmazkodó segítő személyzet és szolgáltatások mellett. A lakáson kívül – ahol a lakhatás feltételei valósulnának meg – napirend és heti rend segítségével ki-ki igényei szerint más-más elfoglaltságokkal – nappali ellátással, szabadidős programokkal – élné életét.
A szolgáltatás reagálna az átmeneti ellátás biztosítására is, ami ma már napi szinten jelentkező szükséglet, vagyis ha a szülő a sérült gyermeket csak néhány hétre kénytelen (betegség, baleset esetén) elhelyezni az állapotának megfelelő biztonságos körülmények közé.
A TL fenntartást az állami normatíva mellett pályázatokból, adományokból és az igénybevevők térítési díjából oldanánk meg. Elköteleződtünk az ügy mellett, és az elmúlt években a következőket tettük, hogy elősegítsük a folyamatot:
- Számos esetben írtunk levelet a regnáló kormányzat illetékesei felé, vázolva azt a problémát, hogy a Budapesten él, családban nevelkedő SHF személyek részére nincs TL szolgáltatás.
- 2016-ban konferenciát szerveztünk azzal a céllal, hogy a szakmapolitika képviselőit párbeszédre hívjuk, beazonosítva a hiányterületeket.
- Hasonló problémával küzdő szülőcsoportokkal vettük fel a kapcsolatot, ahol a lakhatási munkacsoportban képviseltetjük magunkat, dolgozva azért, hogy Budapesten is elérhető legyen TL szolgáltatás (Lépjünk hogy léphessenek Egyesület-lakhatási munkacsoport).
- Az Alapítvány képzések támogatásával járul hozzá a szolgáltatás hatékony megismeréséhez, mely képzésben már több érintett szülő is részt vett. (Kézenfogva Alapítvány-Támogatott lakhatás workshop).
- A XV. kerületben párbeszédet kezdeményeztünk a témával kapcsolatban a fenntartóval. Részben a szolgáltatás bemutatása, részben pedig annak szükségessége kapcsán.
- A XV. kerületben megkerestük azokat az intézményeket, ahol szintén nehézséget okoz az igénybevevők életútjának tervezésében a „Hogyan tovább?” kérdése (Tovább élni Egyesület fogyatékosok nappali ellátása, Down Alapítvány), illetve találkozót szerveztünk a sorstárs szülőkkel (Bp. XV. ESZI Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona) társintézményének szülői közösségével is kapcsolódtunk.
- Számos programban részt vettünk, illetve szerveztünk az SHF személyek láthatóvá tétele kapcsán (Speciális Bowling Vándorkupa Bajnokság, XV. ker. Civil kerekasztal, Speci Art művészeti fesztivál).
- Kapcsolatokat építettünk társadalmi csoportokkal a kölcsönös segítségnyújtás jegyében (XV. kerületi Idősek klubjai).
- A XV. kerület vállalkozóit megszólítottuk egy bemutatkozó levéllel.
- Folyamatosan erősítjük, segítjük saját szülői közösségünket annak érdekében, hogy közösen tudjunk tenni a cél megvalósításáért (szülőklubok, nyaralások, kirándulások)
Elkészült egy hatástanulmány arról, hogyan lehet létrehozni Támogatott Lakhatás programot Budapesten, a XV. kerületben. A szakmai anyagot innen lehet letölteni:
Út egy XV. kerületi önkormányzati támogatott lakhatás szolgáltatás létrehozásához
Támogassa törekvésünk, hogy gyermekeink jogai az egyenlő társadalmi részvétel,
a társadalmi integráció terén is megvalósulhassanak!