A MagNet Bank Kap Programjának keretében négy alkalmas maratoni szülőklubot szerveztünk.
Minden alkalommal más-más témát hozott a program vezetője: az első alkalommal a mesék erejéről volt szó, lerajzoltuk a kedvenc mesénket, majd átbeszéltük, milyen párhuzamok vannak a saját életünk és a mese között. Egyes meséket színdarab formájában elő is adtuk.
A második alkalommal a kommunikációról és a veszteségekről beszélgettünk. Zuzmóképet alkottunk, amelyekből egy kis kiállítást szerveztünk.
A harmadik napon az információtorzulás érzékelésében vettünk részt, megtapasztalhattuk, hogyan változik a kommunikáció mire tíz emberen keresztülmegy. A nap második felében csodálatos grincsfákat díszítettünk fel, öltöztettük őket aranyba, ezüstbe, pirosba.
A negyedik alkalom az érdekérvényesítési megnyilvánulásokról beszélgettünk, majd a hála témáját is körbejártuk. Örömtáncot tanultunk görög zenére, mert a szülőklubon sokszor említettük, mennyire szeretnénk utazni a világban.
A szülőklubok témái elősegítette a résztvevők összekovácsolását, a bizalmi légkör kialakítására megnyíltak a szülők, tudtak beszélni a mindennapi problémáikról, és jó hallgatóvá is váltak. Az együttműködés, tapasztalatcsere, egymásra figyelés, AHA élmények mellett jellemző volt a vidámság, a felszabadultság. A tréningeken mindenki aktívan részt vett a feladatokban, élvezték azokat a tevékenységeket, amelyek újak voltak az életükben.
A szülőklubok reggel 9-től délután 15 óráig tartottak. Ez idő alatt a szülők néhány órára elfelejthették a napi küzdelmeket, ez a néhány óra volt az „én idő” számukra. A szülőklubok után napokig emlegették az egyes feladatokat, főként azokat, ahol kiléptek a komfortzónájukból. A kreatív tevékenységek, mint a zuzmókép, a grincsfa, illetve a háladoboz készítést nagy örömmel, a saját érzéseiket beledolgozva készítették, majd gyönyörködtek az alkotásaikban.
Az utolsó alkalommal elmondták, hogy mennyire hiánypótló volt ez számukra, és szeretnék folytatni ezt a folyamatot. A projekt elősegítette a csoport összefogását, egymás megismerését, barátságok és beszélgetőtársak kialakulását, így csökkentve az egyedüllét, illetve az elmagányosodás érzését. A lelkileg kiegyensúlyozott, bizonyos célokért küzdő szülők életkedve megsokszorozódik, ha úgy érzi, van megoldás a problémáira, elérhető messzeségben látja a kiutat, ha nincs egyedül, vannak mellette, akik meghallgatják, segítik az életét.